Kéthely Község Önkormányzta

Hírek

85 éves a Kéthely Sportegyesülete

85 éves a Kéthely Sportegyesülete

A Kéthely Sportegyesület 2014. november 23-án ünnepelte alapításának 85. éves évfordulóját, a rendezvényen több mint száz volt és jelenlegi sportoló vett részt.

A sport összetartó ereje nem engedi feledni azokat, akik valaha a sportpályákon küzdöttek. Ezért az ünnepség kezdetén koszorút helyeztek el a 2008-ban felállított emlékműnél. Fejet hajtottunk és egy perces gyászszünettel emlékeztünk az elhunyt kéthelyi sportolók és vezetői előtt. Köszönjük elődeinknek, hogy példát mutattak és nehéz időkben is megőrizték a Sportegyesületet. Az emlékmű kötelezi a mai és a jövő ifjúságát. Elődeink üzennek vele és a sportolásra, a barátságra buzdítanak.
Segíti a nevelést, az emberré válást, kitartásra bíztat és közösséget épít. - emlékeztette az ünneplőket Nikula András jelenlegi elnök.

Az ünnepség részeként a mostani ifjúsági, felnőtt és a régen Kéthelyen játszott játékosokból összeállított csapatok egy barátságos meccsen összecsaptak egymással.

A mérkőzések után következet a megérdemelt ebéd az Önkormányzat konyháján. Az ünnep alkalmából Kovács József, a Sportegyesület legidősebb volt elnöke köszönetet mondott a meghívásért és az megemlékezésért! Szívből gratulált és további sikereket kívánt az egyesületnek!

A délután folyamán sok sztorit hallhattunk meccsekről, gólokról, régi és legendás játékosokról. Szinte beleszédült az ember, aki csak becsatlakozott hozzájuk.

Nagyon kellemes délutánt tudhatunk magunk mögött. Kiválóan érezte magát mindenki. Köszönet érte minden résztvevőnek! Ha minden jól megy, öt év múlva újra találkozunk!

Ezúton szeretnénk megköszöni azoknak, akik hozzájárultak a rendezvény sikeréhez: Kéthely Község Önkormányzata, Kottán Cukrászda, Luky Market, Harmath Pincészet, Molnár Balázs.

 1124_n1

További fényképek megtekinthetők a gaklériában >>