Kéthely Község Önkormányzta

Hírek

Nyitott klub áprilisi programja

A Nyitott Klub és a Kéthelyért Egyesület közös szervezésében 2016. áprilisi 26-án (kedden) kiránduláson vettek részt a klubtagok. Ezúttal a környék nevezetességeivel ismerkedtünk. Megcsodáltuk a Buzsáki Népművészeti Tájházban és faluházban a rátétes vagy „bécsis” , a vézás és a boszorkányos hímzéssel készült kézimunkákat illetve miseruhákat.

A következő állomásunk a kicsi falu, Gyugy volt. A falu polgármestere, Jelenka György élvezetes kalauzolásával néztük meg Gyugy nevezetességeit, a II. János Pál pápáról elnevezett dombon álló Árpád-kori templomot, a Nemzetünk Csillagainak Emlékösvényét, amely a híres magyaroknak állít emléket. A szépen megtervezett és gondozott Örökkévalóság Parkjában (a temetőben) művészi tervezésű urnafal is található, és itt van gyugyi csodatévő pad is.

Ezután utunk Szőlősgyörökbe vezetett, ahol a Gárdonyi-emlékeket néztük meg, és ebédeltünk. Majd továbbmentünk Somogyvárra, megtekinteni a Szent László Nemzeti Emlékhelyet. Itt az új, modern látogatóközpont kiállításait és az egykori bencés apátság romjait láttuk.

Utolsó állomásunk Nikla volt, ahol a Berzsenyi Emlékmúzeumot tekintettük meg Darabos József szakavatott kalauzolásával, majd a temetőben felkerestük Berzsenyi Dániel sírhelyét is, ahol koszorút helyeztünk el.

Balla Mária

<< képek a galériában >>