Kéthely Község Önkormányzta

HVB határozatok

16/2014. (IX. 05.) HVB határozat

A Kéthelyi Helyi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 132. §-ában és 307/G. § (2) bekezdésében megállapított hatáskörében eljárva a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 9. § (1) bekezdése alapján Fekete Csaba Kéthely, Hunyadi u. 82. szám alatti lakost, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelölő szervezetek közös jelöltjét egyéni listás jelöltként nyilvántartásba veszi.

Ezen határozat ellen a központi névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet jogszabálysértésre hivatkozással fellebbezést nyújthat be. A fellebbezés illetékmentes.

A fellebbezést személyesen, levélben, telefaxon vagy elektronikus levélben lehet benyújtani úgy, hogy az legkésőbb a megtámadott határozat meghozatalától számított harmadik napon 16:00 óráig megérkezzen a megtámadott határozatot hozó választási bizottsághoz.

A fellebbezésnek tartalmaznia kell a jogszabálysértésre hivatkozást, a kérelem benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét), és -ha a lakcímétől (székhelyétől) eltér - postai értesítési címét, a kérelem benyújtójának személyi azonosítóját, illetve ha külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát.

A fellebbezés tartalmazhatja benyújtójának telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét, illetve kézbesítési megbízottjának nevét és telefaxszámát vagy elektronikus levélcímét.

A fellebbezésben új tények és bizonyítékok is felhozhatók.

Indokolás

Fekete Csaba, a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelölő szervezetek közös egyénis listás jelöltjét 2014. szeptember 04. napján a Ve. 124. § (1) bekezdésének megfelelően a 4/2014. (VII.24.) IM rendelet 17. számú mellékletét képző E2 jelű „Egyéni jelölt bejelentése a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán” elnevezésű nyomtatvány átadásával bejelentették a nyilvántartásba vételére a Kéthelyi Helyi Választási Bizottságnak a 2014. október 12-én tartandó helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán egyéni listás jelöltként történő nyilvántartásba vétele céljából.

Kéthelyi Helyi Választási Iroda (továbbiakban: helyi választási iroda) 2014. augusztus 18-án kelt hirdetményében Kéthelyen az egyéni listás jelöltséghez (képviselő jelöltséghez) szükséges ajánlások számát 19 db-ban állapította meg.

A Ve. 127. § (2) bekezdése alapján az ajánlások tételes ellenőrzését nem kell tovább folytatni, ha bizonyossá válik, hogy az érvényes ajánlások száma eléri a jelöltséghez szükséges számot.

A Helyi Választási Iroda a Ve. 125- 127. §-ának megfelelően a jelölt adatait és választójogát, valamint az ajánlóíveken szereplő ajánlások közül 24 db ajánlást - a HVB döntésének előkészítése érdekében - a központi névjegyzék és a „szavazókörök és választókerületek nyilvántartása” adatai alapján ellenőrzött.

A Ve. 127. § (3) bekezdése alapján az ajánlások ellenőrzésének eredményéről a helyi választási iroda tájékoztatta a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes Kéthelyi Helyi Választási Bizottságot.

A Kéthelyi Helyi Választási Bizottság megvizsgálta a Helyi Választási Iroda által ellenőrzött ajánlóívek adattartalmát, valamint hogy a jogszabályi követelményeknek megfelelő érvényes ajánlások száma eléri-e a megkövetelt határt, és megállapította, hogy a fent nevezett egyénis listás jelölt 24 db leellenőrzött ajánlásából 20 db érvényes, 4 db nem felel meg a Ve. 122. §-ában, illetve 126. §-ában foglalt követelményeknek, így a 2010. évi L. törvény 9. §-ában meghatározott mennyiségű érvényes ajánlást összegyűjtötte, ezzel a nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételeinek eleget tett.

A Kéthelyi Helyi Választási Bizottság jelen határozata a Ve. 132. §-án és a 307/G. § (2) bekezdésén alapul.

Jelen határozat ellen a fellebbezés lehetőségét a Ve. 221. § (1) bekezdése biztosítja. A fellebbezés benyújtásának szabályairól a Ve. 223-226. §-a rendelkezik.

A Ve. 10. §-a alapján a határozatban szereplő határidők jogvesztők. A határidőket naptári napokban kell számítani. A határidő annak utolsó napján 16 órakor jár le. A választási bizottság döntésére rendelkezésre álló határidő 24 órakor jár le.

A fellebbezés illetékmentességét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33. § (2) bekezdésének 1. pontja biztosítja.

Kéthely, 2014. szeptember 5.

Kocsis Lajosné
HVB elnöke